1881. április 8.-án születtet Budapesten majd szintén Budapesten 1955. október 18.-án halt meg. Oltay Károly mérnök, műegyetemi tanár és az MTA levelező tagja volt. Diplomáját kitűntetéssel vette át 1903-ban a József Nádor Műegyetemen. Zágoni Bodola Lajos professzor javaslatára még az oklevél megszerzése előtt a Műegyetemen tanársegéd, majd adjunktus 1906-tól. 1907-ben a potsdami geodéziai intézetben félévet töltött el tanulmányai végett. 1912-ben Berlinben és Jénában szterofotogrammetriai tanulmányait folytatta.
1913-ban I. Ferenc József király tanárrá nevezte ki, majd haláláig geodéziát tanított a Műegyetem Geodézia Tanszékén. Az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben is aktívan részt vett, a nehézségi gyorsulás szabatos értékét az ország több részén Ő határozta meg. Az első világháború alatt Süss Nándor Optikai és Finommechanikai Rt-vel alakult ki kapcsolata, ugyanis itt készült az általa tervezett felsőrendű szintezőműszer és prizmás tachiméter, amik fontos szerepet kaptak az 1932-es Budapest városmérésének munkálatai során.
1927-ben megalapította a Magyar Geodéziai Intézetet. Bevezette hazánkban a korszerűnek számító invardrótos alapvonalmérést.
A második világháború után 1945-től ő irányította a felrobbantott Duna és Tisza hidak újjáépítésének geodéziai munkálatait.
1949-ig a Geodéziai Közlöny főszerkesztője volt. Munkássága során több mint 120 önálló könyv és tanulmány, több műve idegen nyelven is megjelent.
Szakirodalmi tevékenységének néhány műve:
- Geodézia tan- és kézikönyv (1919-1920)
- Geodézia II. (1920)
- A földi és légi fotogrammetria alapelemei és műszerei (1926)
- A Szabadsághíd építése alkalmából végzett geodéziai munkálatok (1948)
Oltay Károly 1955. október 18.-án bekövetkezett haláláig vezette a Geodéziai Tanszéket. Hamvait Udine mellett, leánya férjének családi kriptájában helyezték el.
