2011. április 13., szerda

110 éve született Hazay István


110 éve 1901. április 15.-én született Budapesten. Mérnöki oklevelét 1922-ben vette át a Műegyetemen. 1923-tól az Állami Földmérés szolgálatában dolgozott, itt részt vett a felső és alsórendű háromszögelés, szabados szintezés, csillagászati geodéziai munkálatokban és a városmérésekben. Ezen munkálatok során hatalmas gyakorlatra tett szert. 1927-ben földmérnöki, majd 1929-ben háromszögelő mérnöki szakvizsgát tett.
Kiváló képességeinek köszönhetően vezetője lett Budapest háromszögelésének és részletes felmérésnek. 1938-tól az Állami Földmérés központi felügyeleti tevékenységében kapott vezetői feladatot, majd 1942-től az Állami Földmérés vezetésével bízták meg.

A gyakorlatias hétköznapok mellett tudományos és oktatói munkát is vállalt. Tanulmányai 1930-tól, de az első könyve 1938-ban jelent meg „Kiegyenlítő számítás a geodéziai gyakorlatban” címmel.
Műszaki doktorrá 1934-ben avatták.
1951-ben az Állami Földmérés átszervezése után erejét, teljes egészében az oktatásnak és kutatásnak szentelte.
Az évek során 10 könyve jelent meg a cikkek és jegyzetek mellett. A kiegyenlítő számítások című könyve angolul is kiadásra került.

Életművét több kitüntetéssel jutalmazták.

Hazay István 1995. december 23.-án Budapesten tért örök nyugovóra.

2011. április 10., vasárnap

1900 körül

George Everest


Igen, ez a név sokunk számára ismerős lehet, ugyanis róla nevezték el a Mount Everest. George Everest  1790. július 4.-én született a walesi Gwerndaleben, majd 1866. december 1-jén halt meg Londonban. Földmérő oklevelét Angliában szerezte meg.
Everest 1818-tól asszisztensként dolgozott Oberst Lambton alatt az indiai háromszögelési munkálatokon dolgozva. Lambton halála után Everest vezette a háromszögelési munkálatokat 1823-tól 1843-ig. A háromszögelés során az oldalhosszak 50-100 km között változtak. Ezen a háromszögelésen alapult India pontos feltérképezése.
1806-ban csatlakozott a Kelet-indiai Társasághoz, majd hét évig Bengáliában szolgált. 1814 és 1816 között Ő végezte el Jáva felmérését. India térképészeti felmérése során bevezette a legpontosabb korabeli műszerek használatát. (Itt meg kell jegyezzem, hogy akkoriban még a teodolitok 500 kg körüliek voltak.) Everest és elődei Himalájától egészen a Comorin-fokig mérték fel Indiát.

1833-ban Everest által vezetet mérőcsapat összetétele:
            - 2 fő csoportvezető
            - 3 fő beosztott
            - 4 elefánt
            - 32 teve
            - 30 ló
            - 700 munkás
George Everest az akkori műszerekkel 8845.610 métert határozott meg a világ legmagasabb hegyének magasságának, majd valamivel több mint 150 évvel később 1992-ben LEICA GPS méréssel 8845.795 méter lett meghatározva (Gondoljunk csak bele, mekkora mérnöki és emberi teljesítmény/erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ilyen pontossággal meghatározzák a hegy magasságát.).
Az Ő tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet.

2011. április 6., szerda

130 éve született Oltay Károly




1881. április 8.-án születtet Budapesten majd szintén Budapesten 1955. október 18.-án halt meg. Oltay Károly mérnök, műegyetemi tanár és az MTA levelező tagja volt. Diplomáját kitűntetéssel vette át 1903-ban a József Nádor Műegyetemen. Zágoni Bodola Lajos professzor javaslatára még az oklevél megszerzése előtt a Műegyetemen tanársegéd, majd adjunktus 1906-tól. 1907-ben a potsdami geodéziai intézetben félévet töltött el tanulmányai végett. 1912-ben Berlinben és Jénában szterofotogrammetriai tanulmányait folytatta.
1913-ban I. Ferenc József király tanárrá nevezte ki, majd haláláig geodéziát tanított a Műegyetem Geodézia Tanszékén. Az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben is aktívan részt vett, a nehézségi gyorsulás szabatos értékét az ország több részén Ő határozta meg. Az első világháború alatt Süss Nándor Optikai és Finommechanikai Rt-vel alakult ki kapcsolata, ugyanis itt készült az általa tervezett felsőrendű szintezőműszer és prizmás tachiméter, amik fontos szerepet kaptak az 1932-es Budapest városmérésének munkálatai során.
1927-ben megalapította a Magyar Geodéziai Intézetet. Bevezette hazánkban a korszerűnek számító invardrótos alapvonalmérést.
A második világháború után 1945-től ő irányította a felrobbantott Duna és Tisza hidak újjáépítésének geodéziai munkálatait.

1949-ig a Geodéziai Közlöny főszerkesztője volt. Munkássága során több mint 120 önálló könyv és tanulmány, több műve idegen nyelven is megjelent.
Szakirodalmi tevékenységének néhány műve:
-         Geodézia tan- és kézikönyv (1919-1920)
-         Geodézia II. (1920)
-         A földi és légi fotogrammetria alapelemei és műszerei (1926)
-         A Szabadsághíd építése alkalmából végzett geodéziai munkálatok (1948)

Oltay Károly 1955. október 18.-án bekövetkezett haláláig vezette a Geodéziai Tanszéket. Hamvait Udine mellett, leánya férjének családi kriptájában helyezték el.

NŐi földmérők réges régen...

2011. március 17., csütörtök

DAT export

A FreeTR egy újabb állomásához érkezett, melyet örömmel láttam a minap a honlapjukon. Most már lehetséges az elkészült állományt DAT-ba is exportálni.
A holnapi nap már szeretném is tesztelni.....

2011. március 14., hétfő

Elmozdultak a japán partok és a Föld forgástengelye

Mint hallottátok a hatalmas katasztrófa érte a napokban Japánt, aminek következtében a Földünk megváltozott.

A cikk itt olvasható: http://hirszerzo.hu/kulfold/20110313_fold_forgastengely_japan

"Becslések szerint 2,4 méterrel elmozdultak a Japánt megrázó földrengés miatt az ázsiai ország fő szigetének partjai, és megváltozott a Föld forgástengelye is. 

Egyelőre annyit látunk, hogy egy GPS-állomás 2,4 méterrel került arrébb, a japán földmérő intézet térképe pedig azt mutatja, hogy nagy kiterjedésű földdarab mozdult el - idézte a  Az amerikai földtani intézet (USGS) szakértőjét a CNN amerikai hírtelevízió internetes oldala (www.cnn.com).
 
Az olasz geofizikai és vulkanológiai inétzet becslése alapján a Richter-skála szerinti 8,8 erősségű pénteki földrengés - amelynek központja nem messze a Japán partoktól volt - közel tíz centiméterrel mozdította el a Föld forgástengelyét. A természeti katasztrófa miatt a másodperc egymilliomod részével lettek rövidebbek a napok.
 
A földkéreg 400 kilométer hosszú és 160 kilométer széles területen mozdult meg, a tektonikus lemezek több mint 18 métert csúsztak el - közölte az USGS egyik tudósa.
 
Japán az úgynevezett Csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik, annak is a legveszélyesebb részén. Az óceán partjain végigfutó sávszerű földrajzi régió - Új-Zélandtól Japánig és Alaszkáig, és az Amerikai kontinens nyugati partjai mentén - bővelkedik a szunnyadó és működő vulkánokban.
 
A pénteki rengés "százszor erősebb volt", mint a 2010-es haiti földmozgás - jegyezte meg a Columbia Egyetem egyik szakértője, a természeti katasztrófa ereje a 2004-es indonéziai földrengéssel mérhető össze.
 
Japánban közben ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy akár a 10 ezret is meghaladhatja a számuk.
 
A távol-keleti országot érintő rengés hetekkel azután tört ki, hogy Új-Zélandot a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengés érte. Kutatók szerint azonban csak kevés esély lehet arra, hogy a két esemény összefügg."


Egy kérdés, hogy hová fog ez vezetni? Milyen jövőbeli hatásai lesznek mind a Földünkre mind az emberiségre? Vajon megváltozik-e az életünk?

2011. március 10., csütörtök

Kedvenc oldalaim

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar
www.geo.info.hu
Budapesti Műszaki Egyetem
www.bme.hu
Földmérési és Távérzékelési Intézet
www.fomi.hu
Űrvilág.hu űrkutatási hírportál
www.urvilag.hu
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság
http://www.mfttt.hu
FreeTR
www.freetr.hu

3D

2011. március 9., szerda

GISopen 2011

FIGYELEM!!!

GISopen 2011 konferencia a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karán.

Részletek itt !

A sár fogságában

Ez ám a gyorsaság. :D

Fontosabb földmérési jogszabályok a teljesség igénye nélkül

1. 1996. évi LXXVI. törvény  a földmérési és térképészeti tevékenységről


2. 1997. évi LXXVIII. törvény  az épített környezet alakításáról és védelméről


3. 1999. évi CXV. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról


4. 2002. évi XXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról


5. 2006. évi L. törvény  az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról


6. 2004. évi CXL. törvény  a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól


7. 1997. évi CXLI. törvény  az ingatlan-nyilvántartásról


8. 2005. évi CXXII. törvény  az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról


9. 2005. évi XLVII. törvény  az igazságügyi szakértői tevékenységről


Továbbá nem szabad kihagyni a ...


46/2010. (IV. 27.) FVM rendelet -et az állami alapadatok felhasználásával végzett sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenységről


valamint a 


47/2010. (IV. 27.) FVM rendelet -et  a globális műholdas helymeghatározó rendszerek alkalmazásával végzett pontmeghatározások végrehajtásáról, dokumentálásáról, ellenőrzéséről, vizsgálatáról és átvételéről

Ahol a földmérők szívatnak :D

2011. március 8., kedd

Mi is az a geodézia?

A geodézia vagy földméréstan a Föld alakjának és méreteinek meghatározásával, valamint a Föld felszínén lévő természetes és mesterséges tereptárgyak alakjelző pontjainak meghatározásával foglakozó tudomány.

Előszó

Kedves Mindenki!

Azzal a céllal hoztam létre ezt a blogot, hogy lehetőségeimhez és időmhöz mértem X időnként valami geodéziával kapcsolatos bejegyzést írok/teszek közzé.

Bízom benne, hogy rövid időn belül kedveltek lesznek a bejegyzéseim nem csak a szakemberek, hanem a laikusok számára is.

Üdvözlettel: Majzik